A füzérradványi Károlyi-kastély ősszel nyithatja meg kapuit

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinálásában több mint kétmilliárd forintból újul meg a kastély.

A munkálatok a terveknek megfelelően haladnak, az épület felújítása befejeződött azon az úgynevezett projektterületen, amelyet a program első üteme tartalmazott. Megújultak a külső homlokzatok, elkészült az új tető, ami friss héjazatot kapott, és megtörtént a szigetelés is.

A termek mintegy kétharmadát már felújították. Jelenleg a kiállítások berendezése zajlik: folyik a bútorok restaurálása, az installációk elkészítése, az audiovizuális vezetési rendszer felmondása és narrációja.

Amellett, hogy egy új, 21. századi, modern élményalapú kiállítás nyílik meg a falak között, gondoltak arra is, hogy különböző rendezvények megrendezésére szintén alkalmassá teszik az épületet, így konferencia- és szekciótermeket is kialakítanak Füzérradványban a kastély szolgáltatási palettájának szélesítése érdekében. Ugyancsak megújulnak a kastélyparkban található villák is.

fotó: NÖF

A füzérradványi Károlyi-­kastély kiállításokon és az installációkon megjelenített története az 1930-as évek második felére alapozódik majd.

Ugyanis a Károlyi család 1938-ban az országban elsőként nyitotta meg kastélyszállóját, amely hét éven keresztül kiválóan működött. A második világháború után is még két évig üzemelt a szálloda egészen az államosításig. Ebbe a korszakba lép majd be a látogató, ha ősztől ellátogat a hegyközi település felújított, impozáns épületébe, ahol egy szintén a korra jellemző bűnügyi történet keretében tudja végigjárni a kastélyszálló különböző tereit.

A kastély hatalmas angolparkját III. Napóleon főkertésze tervezett.

fotó: NÖF

fotó: NÖF

Útközben találkozhat a sofőrrel, a komornyikkal, az inassal, akik különböző információkkal szolgálnak majd, ebből áll össze a kastély múltja, története, a Károlyi család élete, meg lehet fejteni a bűnügyi történet rejtélyeit is – mesélte dr. Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa a Borsod-Abaúj-Zemplém megyei hírportálnak.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!